HÚSVÉT, AZ ÚJJÁSZÜLETÉS ÖRÖME

Kereszténysége, a visszaesés kísértése miatti fenyegetettség és öröklétének
vonzása miatti ujjongás közötti feszültség. Vonzásban és taszításban él, mert erők
hatnak rá. Életének természetfölötti biztonsága, emberségének természetes
nehézkedése van.
A választó vonal a régi és új keresztény között nem időbeli, hanem minőségi: A jót
el kell hagynia a jobbért.
Az „új ember” a változni akaró ember. A változás fájdalommal jár. Számolunk-e
azzal, hogy az Evangélium akkor is rólunk szól, amikor megfedd, elmarasztal, elítél,
és félelemmel tölt el bennünket Jézus jósága is, mert ez a jóság parttalan. Mert a
jézusi szabadság ára a szenvedés; mert magatartásunk nem ellenkezhet azzal,
amit éppen mi nevezünk szeretetnek, mert tudatosan kell védekeznünk a kísértés
ellen, ami a világ megvetésében tetszeleg, ahelyett, hogy kereszténységünk
közkinccsé válna.
Világunkban nem hihetünk vallási „sikerekben”. Az újjászületés örömét éljük, az
önmagát kiszolgáltató Krisztus isteni ölelésében.
Aki így él ma, az már nem a győzelmekben hisz, hanem az irgalomban.
Az elmerülés az emberek között nem megfoszt, hanem megajándékoz a másik
ember élményével, a keresztény különösből emberi általános lesz. Aki ilyen
feltételek között több jót tesz, az a jobb. Aki áldozatosabb, annak nagyobb szeretete
van. Aki élesebben lát, irgalmasabb.
Ha jól figyelünk a világban, mindig arra a következtetésre jutunk, hogy Krisztus
szegénységéhez képest fölöslegünk van, gazdagságunk terhe nyomaszt, a jóban
pedig szegények vagyunk.
Látnunk kell, hogy az igazi erőnk a szeretet folytonos kísérleteiben van.
A világ megszólít bennünket, s felelnünk kell neki. Nem idejét múlt kedveskedő
zsargonban, hanem a titkot titoknak nevezve, különbségeinket vagy
különbözőségeinket nem elmosva elvtelen bólogatással, hanem világosan tudtára
adva értékelésünket, és megértetve a világgal, hogy az egyetemesség őszinte
vágyunk. Nem legyinthetünk a világ etikus törekvéseire azért, mert látjuk
ellentmondásait. A világ igazi baja nem ez, hanem a cinizmusa, amely mindig
alacsony tapasztalatokkal akarja leplezni, hogy nem lát semmit a jövőből, mert csak
a mának él.

Seite 2 / 2
Olykor lehangoló híreket hallunk arról, hogy az Egyházban megrekedt az
újraeszmélés folyamata. Végül is, mi indult meg az Egyházban? Maga az
Evangélium, amiért Krisztus a felelős, noha ránk bízta.
Látjuk-e világosan Krisztus szándékát? Hisszük-e, hogy tudatos és mély, napról-
napra átélt hitünkre a világnak szüksége van?! S ami mindennél fontosabb,
szeretünk-e, tudunk-e úgy szeretni, hogy azt nem vonja kétségbe sem a
kételkedés, sem a kétségbeesés, sem a felebarát, mert ez a szeretet izzik, átsüt az
életünkön.
Az újraeszmélés nem magatartáscsere, hanem elkülöníti a lényeget a
lényegtelentől, az igazat a szerkesztettől, a nyíltat az álcázottól, a rangot a
szolgálattól, a Krisztusban „elveszített életet” a markunkba szorított, magunknak
„megtartott élettől”.
Ma, a világban gyakorlati elvallástalanodásról beszélnek, de az is igaz, hogy a
legvonzóbb a világosan szeretetindítékú tett és élet. A társadalom ezt az erőt nem
nélkülözheti, noha elég sokszor találkozunk betegesen individuális, tompa szellemű
s közösségellenes erőkkel.
Jézus Krisztus örök időkre jelölte ki a szeretetben való szabadság útját. A teljes
ember teljes szabadsága ez. Magát a létet korlátozó erők elnyomása alól szabadít
fel. Ettől kezdve minden pillanat átemelheti a lelket önmagán, s egyenesen Istenbe
emelheti, ahová törekszik a világegyetemmel együtt.
Milyen emberi szervezettség nélkülözheti az ilyen embert? Lehet-e másokra építeni
a közösséget, mint azokra, akik önmagukon túl összegeződnek, a legmélyebb
emberi érdekből, a közösségteremtés vágyától vezéreltetve?
A világban már közöttünk van egy őszinte egység vágya. Kérdés, a tudósoknak,
vagy a szenteknek lesz-e igazuk? A tudósoknak, hogy az ember csak a katasztrófa
szélén döbben rá törékenységére, de ott rádöbben? A szenteknek, hogy Isten
kijátszhatatlan?
2022 Húsvétján, jöjjön el a szentek igazsága, s a kereszténység különösnek tartott
ajándéka legyen az emberiség általános igazsága.

P. Kozma Imre OH
A Betegápoló Irgalmasrend
Magyarországi vezetője