Üdvtörténetünk

 

P. Kozma Imre OH, a Betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője

 

A történelem Isten és ember közös története, üdvtörténet. Minden azért történik, hogy az ember üdvözöljön. A Kis Katekizmus első kérdése így hangzik: Mi végett vagyunk a világon? A válasz: Azért vagyunk a világon, hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk s ezáltal üdvözöljünk, vagyis a mennyországba jussunk.

 

Ma szekularizált világban élünk. Csak az ember evilági küldetéséről van szó. Az üdvösség, mint az ember célja, nem szerepel sem fogalmainkban, sem a mindennapi gyakorlatainkban. Az ember csak evilági lehetőségeivel van elfoglalva, csak azokkal számol.

A történelem laicizálása megfertőzött bennünket. Úgy tekintjük a történelmet, mint egy jelentéssel bíró folyamatot, amely a földi teljesedés felé halad.

 

Bele kell nyugodnunk, hogy ez a föld nem a megoldások és kibontakozások hazája. Marx és Engels megengedhette magának azt a naivitást, hogy higgyen a rousseaui „jóemberben”, de mi, az eredeti bűnről való tanításunk mellett, nem.

 

Hiába a haladás boldog mámora, hiába a civilizáció és a technika összkomfortja, a csapások, betegségek és háborúk magából a létből törnek elő. Ugyanígy a megváltás és a keresztség ellenére a rossz magából az emberből tör ki minduntalan. A jó és a rossz nem elkülönülve él, sem a hitetlen, sem a hívő emberben, sem az egyházon kívül, sem az egyházban. Magában az emberben van együtt mind a kettő. Aki ezt nem szenvedi, az farizeus.

 

Egyedül a hívő ember él paradoxonok között. Tudja, hogy ahol Isten a legközelebb, ott van legközelebb az ellensége is.

Ez felveti a kérdést, miért vagyunk keresztények? Nyilvánvalóan nem azért, hogy ideológiát adjunk az embereknek, hanem, hogy tanúságot tegyünk előttük Jézus Krisztus mellett. Az egyház sem azért van a világon, hogy történelmet tervezzen, hanem, hogy jelenvalóvá tegye Krisztust a világban.

 

Ne legyünk patetikusak, nem illik hozzánk, hiszen kétezer év realitása van a vállunkon. De ne is legyünk pesszimisták, hiszen az örökélet küszöbén van a lábunk. Tegyük a dolgunkat derűsen, bizakodva és adjuk oda magunkat egészen az Istennek, éljük az életet egészen.