A szív parancsoljon
„Meggyőződésem, hogy a gyógyító kultúrában az irgalmasrendi szellemiségre szükség van. Az irgalmas karizma, a hospitalitás lényege, hogy a beteg várt és szeretettel látott vendég a gyógyító intézményben.”
P. Kozma Imre OH, a magyarországi delegatúra vezetője
Ha tekintetbe vesszük Isten irgalmasságát, akkor – amíg csak van rá lehetőségünk – sohasem szűnünk meg jót cselekedni. Hiszen ha Isten iránti szeretetből adunk a szegényeknek valamit abból, amit mi is Istentől kaptunk, ezért viszonzásul annak a százszorosát ígéri nekünk az örök boldogságban. Ó, áldott nyereség! Ó, boldog szerzemény!
Ennek a bőkezű kereskedőnek ki ne ajándékozná oda mindenét? Hiszen ő gondot visel ránk, kitárt karral édesget bennünket, hogy térjünk hozzá, bánjuk meg bűneinket, és mindenekelőtt szeressük helyesen magunkat, és szeressük embertársainkat. Mert miként a víz kioltja a tüzet, a szeretet éppúgy törli el a bűnt.
Annyi sok szegény tódul ide, hogy gyakran azon csodálkozom, hogyan is lehet majd ellátni őket. Jézus Krisztus azonban gondoskodik mindenről, és táplálja mindegyiket. Sok szegény jön ide az Isten házába, hiszen Granada nagy és túl hűvös város, különösen így téli időben. Több mint száztízen laknak most ebben a házban: betegek, egészségesek, ápolók és átutazók.
Ez a ház valóságos anyaház, hiszen mindenféle és mindenfajta beteget befogad: bénákat, sántákat, leprásokat, némákat, elmebetegeket, paralíziseseket, bőrbetegeket, öregeket és sok gyereket, és ezenfelül számtalan idegent és átutazót. Ezek idejönnek, és itt kapnak tüzet és vizet, sót és edényeket a főzéshez, és mindezt ingyen kapják: Krisztus gondoskodik mindenről.
Tehát itt dolgozom adósságra, és Krisztus Jézus foglya vagyok. Ez az adósságom sokszor annyira fogva tart, hogy nagy tartozásaim miatt még a házat sem merem elhagyni. Amikor pedig látom ezt a sok szegény testvéremet, és látom itt mellettem szinte már az emberi erőt is meghaladó szenvedéseket, és látom, hogy mennyi lelki és testi nyomorúság kínozza őket, nagyon elszomorodom, mert nem tudok rajtuk segíteni, de mégis bízom Krisztusban, hiszen ő ismeri a szívemet.
Ezért szoktam mondani: átkozott, aki emberekben bízik, és nem egyedül csak a Krisztusban. Az emberi kapcsolatok ugyanis megszűnnek, ha akarod, ha nem; Krisztus azonban mindig hűséges, és veled van, és mindenről gondoskodik. Legyünk ezért mindig hálásak neki. Ámen.
Forrás: Archiv. gen. Ord. Hospit., Quaderno: De las cartas…, ffo 23v-24r; 27rv: O. Marcos, Cartas y escritos de Nuestro Glorioso Padre San Juan de Dios, Madrid, 1935, pp. 18-19; 48-50